Mert Csernobil jelentése Fekete Üröm.

Ma van 23 éve, hogy felrobbant, majd összeomlott a csernobili Lenin Atomerőmű négyes blokkja.

A katasztrófa bekövetkeztéről, okairól nem írnék, megtették ezt már sokan előttem. Inkább csak kiemelnék néhány dolgot:

- A katasztrófa egymást követő emberi hibák láncolatából állt. Beleértve ebbe a reaktor tervezésekor elkövetett baklövéseket, a balul sikerült tesztet, és a robbanások után történt kétségbeesett és eredménytelen kapkodást.

Egy abszurd pillanat:

Bécs, Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, telefonbeszélgetés az ügyeletes mérnöknél:

- Jó estét - szól a kagylóba egy hang, erős szlávos akcentussal - Ukrajnából hívom. Mondja, van tapasztalatuk grafittűz megfékezésében ?

- Ó, a Windscale-esetre gondol ? Ott a Wigner-effektus lépett fel...

- Pillanat - kis pusmogás a háttérben - nem, nem, szó sincs Wigner-effektusról. Csak az érdekelne, hogy lehet az ilyet eloltani.

- Eloltani ? Azt hiszem, egyszerűen locsolták vízzel, amíg kellett. Van itt valami erről a dossziéban, kívánja, hogy elpostázzam ?

- Nem, nem szükséges, köszönöm. - és bontotta a vonalat.

A mérnök pedig megvonta a vállát, és tovább itta a teát. Örült, hogy információval szolgálhatott.

- Az akkori államszervezet eszmerendszerébe egyszerűen nem fért bele az, hogy a dicső szovjet technológiát bármiféle baleset érheti. Ennek az imázsnak a megvédése érdekében inkább hallgattak, és beáldozták az erőmű dolgozóinak zömét, a tűzoltókat, a likvidátorokat, és legfőképpen a lakosságot. Mindezt úgy, hogy - információ híján - a lakosságnak esélye sem volt megvédeni saját egészségét, esetleg életét, hiszen fogalmuk sem volt, hogy egyáltalán védekezniük kell.

A Szovjetunió a balesetet követő két napon sem odahaza, sem a nagyvilágban semmiféle tájékoztatással nem szolgált a balesetről. Egy svéd atomerőműben azonban, a napi rendszeres rutinellenőrzés során a munkába érkező dolgozók ruházatán a normálisnál jelentősen magasabb sugárzást észleltek.

A "jelentősen magasabb" jelző annyira érvényes volt, hogy a svédek azt hitték, náluk van a gond. Villámgyors ellenőrzést rendeltek el az összes nukleáris létesítményükben.

Ahogy mindent rendben találtak, más elképzelhető forrás után kezdtek kutatni. Az éppen uralkodó szélirány elemzésével jöttek rá, hogy a forrás kizárólag a Szovjetunió területén lehet. A rettentően magas mért értékek miatt azonban meg sem fordult a fejükben, hogy Csernobil lehet a "hunyó", a sokkal közelebbi, litván Ignalina erőműre gyanakodtak, és hivatalos fevilágosítást kértek. A TASZSZ azonban csak hétfőn, 28-án reggel kilenckor adott ki hivatalos tájékoztatást, meglehetősen szűkszavúan, nagyjából 14 másodpercben.

(A bejelentés az állami tévében)

- A hivatalos statisztikák általában kb. harminc áldozatot említenek. Ettől minden értelmezés szerint nagyságrendekkel magasabb a valós szám, belekalkulálva a maradandó egészségkárosodottakat, valamint az ennek következtében a normálisnál hamarabb elhunytakat.

(Súlyos napok krónikája - Vlagyimir Sevcsenko filmje)

- A "Likvidátorok", azaz a katasztrófa kárenyhítésén dolgozó felszámolók mellett számos olyan ember szenvedett óriási sugárfertőzést, akik a szürke eminenciások módján a szennyezett területen dolgoztak. Őket soha, senki nem számolja az áldozatok közé.

(Legaszov utolsó napjai)

- A közvetlen áldozatok mellett meg kell említeni azokat, akiknek élete, egzisztenciája, minden ingósága veszett oda néhány pillanat alatt. Azokat, akiket órák alatt, némi élelemmel és a személyi iratakkal evakuáltak - akkor, amikor egyébként már két napja gyűjtötték szervezetükbe a radioaktív sugárzást...

Csernobil, Pripjaty, és a többi, ma már teljesen névtelen kis falu a mi életünkben már nem lesz veszélytelen. A legszerényebb becslések szerint is 300-500 év kell ahhoz, hogy a háttérsugárzás olyan szintre csökkenjen, hogy a Zónában újra emberek élhessenek.

Szomorú. Nagyon szomorú.