Rendszeresen kapom az ívet, hogy régi Trabantosként rendszeresen idegen típussal járok találkozókra. Ez részben igaz is, bár azért évente legalább egyszer igyekszem odaillő autóval megjelenni.
Az ok egyébként igen prózai: lakótelepen nehéz autót építeni. Egy korrekt kertes ház…
Kedvesem édesapja az alábbi levelet kapta: Nos, kedves Vezér Mihály, tisztelt Polgármester úr !Kedvesem köszönettel vette kézhez levelét. Kérem, ne tekintsék a levéltitok megsértésének, hogy édesapja helyett ő bontotta fel a borítékot, de mint hivatalos örököse, gyanítom,…
Ezt akarom, azonnal. Viszont nincs rá pénzem. Adakozzatok, az nem lehet, hogy másé legyen :))) Szopok, nyalok, gombot varrok, sőt, adok autogrammot is, és szívesen viselkedem Győzike módra, ha szükséges ! :)Persze, szívesen várom büdös nagy multicégek ajánlatát is, rengeteg…
Nakéremszépen. Ezt is megértük. Hosszas szívás, várakozás után végre megjelent az a rendeletmódosítás, amely szerint a kétütemű autók környezetvédelmi felülvizsgálatára vonatkozó szigorított határértékei 2020. december 31-ig megfelelnek a gyártó által megadott…
Lassan lehet készülődni. Idén is lesz Nagy Nyári Találkozó Alsóörsön, ahol a Trabantosok és Wartburgosok (meg persze egy rakás más autó) összejönnek, és autó-sör-csaj társaságában furcsa dolgokat művelnek. Időpont: 2008. augusztus 12-17. Helyszín: Alsóörs, Európa-Kemping…