- prokee -

Mielőtt békés, boldog, stb... karácsonyt kívánnék mindenkinek, néhány gyors dolog, ami megmaradt még idénre:

1. Munkahelyi ajándékozás

Természetesen nálunk is divat, hogy egymás nevét húzgáljuk ki a közösből, és ki-ki megajándékozza a kihúzott kollégát/kolléganőt. Általában a céges karácsonyi buli előttre időzítjük, ám idén ezt jövőre toltuk (szép képzavar!), így tegnap délutánra ütemeztük be az ajándékozást.

Az egész jól kezdődött. Tudni kell, hogy a cégcsoport két cége egy bekötőút két oldalán van. Mi vagyunk a kisebb testvér, ám mellbőség tekintetében két kolléganőnk veri a másik oldalon fekvő nagyobb testvér összesített méretét. No, én sikeresn kihúztam ezen kolléganők egyikét - mégis szívesebben puszilgat meg ilyenkor az ember egy dekoratív dominát, mint egy borostás autószerelőt, már bocs, T. kollégák.

Ehhez jött még, hogy meglepő módon a komplett szervízvonalról asszem egyedüliként tudtam eljönni szabira akkor, amikor akartam, mindenki másnak borult. Amúgy is rám fért a pihenés, a leltár nem kevés plusz energiát igényelt az elmúlt hetekben.

Aztán jött a feketeleves. Először is baromira beteg lettem, persze szabi alatt - így eleve kimaradt az ajándékozás. Plusz kiderült, hogy Béci, új kollégánk, aki többek véleménye alapján a lélegzetvételre is csak korlátozottan alkalmas, engem húzott ki. Mint utólag megtudtam, igen vidám estét kerekített a többieknek, mikor kiderült, mit szánt nekem ajándékként. Nekem, a megrögzött ateistának... (Gyorspostával, segítőkész kolléga által hirtelen meg is kaptam, majd jöttek az érdeklődő telefonok, mégis, mit szóltam hozzá?)

 

 

Besz*rás, sosem kaptam még karácsonyra szalvétába csomagolt hittérítőkönyvet. :) Mindenesetre megjegyzem, a szabad vallásgyakorlásnak az is része, hogy (akár) szabadon ne higgyek semmiben és senkiben ! :)

Boldogok a sajtkészítők !


Persze, valószínűleg az egész tejiparra értette...

2. Totalcar

Ezt meg nem is nagyon értem. Alig került vissza a képernyőre a Totalcar, ismét vége a kereskedelmi televíziózás utolsó hasznos műsorának. Nem is teljesen vágom, miért, hogyan, de kösz, kedves Mikulás és/vagy Jézuska, nem ilyen karácsonyi ajándékra vágytam.
Egyébként eléggé piszkálja a fantáziámat a videopályázat. Téma is volna, erőforrás is, csak lendületet kellene venni :)

3. Aranyköpések

Három négy nagy kedvencem:

a. Koreai márka hazai vezérképviseletének alkatrészes góréját faggattuk, mikorra érkezik meg a garanciában március elején rendelt komplett motor:
- Június 15-re igazolták vissza.
- OK, de ma június 21. van.
- Igen. Valószínűleg elsüllyedt a hajó.

b. Szoftveres céget éppen folyó leltár közben folyamatosan b*szogatjuk, mert minden harmadik sor felvitele után elszáll a program:
- Persze, túl gyorsan nyomjátok az Enter-t !

c. Leltár kiértékelés után ugyanez a szoftvercég:
- Figyeljetek, úgy zártuk a leltárt, hogy -X forintot mutatott eltérésnek. Elfogadtuk, lezártuk, és -2X lett az eltérés.
- Ja, az csak egy tájékoztató összeg.

d. Ügyfél (hölgy) telefonál:
- A hátsó lökhárítóra vonatkozik a garancia ?
- Tulajdonképpen igen. Miért, mi történt vele ?
- Nekitolattam a kerítésnek.

Naésakkor, mindenkinek kívánok olyan karácsonyt, amilyet magának szeretne.
Boldog új évet majd pár nap múlva, minek kapkodni ? :)

Ui: vajon mit kereshetett az a figura, aki az első+oldtimer+expo+budapest+béka kifejezést írta a Gugli keresőbe, és ide jutott ? :)

Tudom, a szótárprogrammal fordított oldalak tömkelege található a net bármely rétegében, de most csapágyasra hajtottam a vigyorgóizmomat.

Na meg persze kissé felpiszkálta a fantáziámat, milyen is lehet a "kozmetikusnő részére c betű / c betű ++/ c betű #/ jávai ember", pláne, ha húsvéti.
Kicsit érdekelne az "egy kézzel kettyenés" is, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz :)

http://hu.brothersoft.com/downloads-code-39-barcode-font.html

A főoldalon (http://hu.brothersoft.com/) persze az ilyen alantasságok helyett sokkal magasztosabb menüpontokat is találhatunk:

"Haza & Nevelésügyek" - http://hu.brothersoft.com/home-educations/

...ahonnan megtudhatjuk, hogy :

- EGY nagy segít teremt tarisznyák részére film vagy TV

- Nem hágó túl sok óra előtt a számítógép!

- Van Ön csinál minden a kőzuzalék amit kellet volna -ban állásotok?

- Műsor -a kőzuzalék előtt a PC és fog jó vigyázni -a egészség

Már gyermekkoromban is megfelelően technokrata voltam. Nem nagyon izgattak az állatok, ha valami önmagától mozgó tárgyban nem volt áram és/vagy benzin, csak szimpla vér meg hús, nem is érdekelt. Sosem buktam az édibédi cukipofa állatkölykökre, kivéve talán egy jobb képességű, megfelelően vad és vakmerő macskagyerekre.

Köszönhetően két idősebb testvéremnek (9 és 11 évvel nyerték a versenyt) elég korán valahol a negyedik és ötödik évem között megtanultam olvasni, és azóta mindent, ami a kezembe kerül, reflexszerűen elolvasok. Mégis, valahogy kerültem az állatos történeteket, versikéket, pláne a kifejezetten gyerekeknek szóló bugyutaságokat.

( Erről jut eszembe, hogy egyetlen kedvenc állatomról, Géza malacról is kiderült, hogy nem létezik, merthogy Bóbita ugye ...szárnyati Géza Malacra... )

Viszont nem is oly régen rábukkantam (ráadásul itthon!) Gerald Durrell egyik könyvére (Állatkert a Poggyászomban). No, rajta is maradtam, mint egységsugarú hülyegyerek a csattanó maszlag-teán.

Emberünk gyakorló, autodidakta természettudós volt. Hosszú évek alatt számtalan európai állatkert állományát gyarapította gyűjtőútjaival, és ezalatt megfogalmazódott benne a gondolat, miért is ne hozzon létre egy saját állatkertet. Erről szól a könyve.

Tündérem a helyi könyvtárban rábukkant a folytatásra (A susogó táj), amely Dél-Amerikában tett útjáról szól. Javaslom mindenkinek, az igazi angol humorral telített, az állatok szeretetétől sugárzó, utánozhatatlan képzettársítások olyan közel hozzák Durrell világát, hogy a könyvet egyszerűen lehetetlenség letenni.

Egy másik indián érkezett, jókora szalmakalapot szorítva gyengéden a melléhez. Kölcsönös üdvözlések után megkérdeztem, mit rejteget a kebelén. Reménykedve előrenyújtotta, s én a kalap mélyébe kukucskálva a világ legbűbájosabbb, harmatos tekintetű cicáját pillanthattam meg. Geoffroy-kölyök volt, apró vadmacska-féle, amely Dél-Amerikában is egyre ritkább. Alapszíne halvány barnássárga volt, s mindenütt szabályos sötétbarna foltok pettyezték. Nagy kékeszold szemeivel úgy nézett rám a kalap sötétjéből, mint aki alig várja, hogy kivegyék. Több eszem is lehetett volna. A gyakorlatban tanultam meg, hogy mindig a legártatlanabb külsejű teremtmény képes a legnagyobb kárt tenni az emberben. Angyali pofájától félrevezetve a nyakbőréhez nyúlta, hogy megmarkoljam. A következő pillanatban át volt harapva a hüvelykujjam begye, és tizenkét mély, vörös barázda húzódott a kézfejemen. Amint szentségelve visszarántottam, a cica újra felvette ártatlan pózát, várva, vajon milyen újfajta játékot eszelek ki számára.

(...)

Amikor már úgy gondoltam, megbékélt, és kezdődhet a barátkozásunk, levettem a doboz tetejét, és bekukucskáltam. Körülbelül három milliméteren múlt a fél szemem világa. Gondterhelten törölgettem arcomról a vért; ezzel az új szerzeménnyel, úgy látszik, nem lesz könnyű dolgom. Kezemet egy zsákvászon-darabba burkolva betettem egy csészealjnyi nyerstojás- és vagdalthús-keveréket a doboz egyik sarkába, egy tálka tejet a másikba, azután faképnél hagytam a cicust. Másnap reggel érintetlenül találtam mindkét adományomat. Azzal a baljós előérzettel, hogy jobban fog ez fájni nekem, mint a macskának, teletöltöttem egy cumisüveget meleg tejjel, zsákvászonba tekertem a kezemet, és odaláptem a dobozhoz.

Életem során elég sok tapasztalatot szereztem rámült, dühös, vagy egyszerűen csak buta állatok megcumiztatásában, ezért úgy véltem, a legtöbb trükköt ismerem. A Geoffrey-cica bebizonyította nekem, hogy vacak kezdő vagyok a játékban. Méreteihez képes olyan hajlékony, fürge és erős volt, hogy fél óra elteltével úgy éreztem magam, mint aki egy csepp higanyt akart felszedni egy feszítővassal. Merő vér és tej és sajgás voltam tetőtől talpig, a cica pedig lángoló tekintettel méregetett, mint aki három napon át is hajlandó küzdeni velem, ha szükséges.

(...)

Végül kiválasztottam egy kövér, nyugalmas nőstény cirmost, amely épp akkora és olyan korú lehetett, mint a vadmacskám, és diadalmasan hazacipeltem a garázsba. Ott egy órát töltöttem egy hevenyészett ketrec összeütésével, miközben a cirmos fülsiketítően dorombolva dörgölődzött a lábamhoz, és többször megpróbált felbuktatni.

(...)

Amint a cicus megszokta ketrecét, nyakon ragadtam az acsarkodó Geoffroyt, belöktem hozzá, és vártam, mi történik. A cirmos odavolt a gyönyörűségtől. Hozzádörgölődzött a dühös Geoffroy nyakához, és hangosan dorombolt. A Geoffroyt, ahogy reméltem is, alaposan megdöbbentette a fogadtatás, neveletlenül fújt egyet, és visszavonult a sarokba. A cirmos, miután az első baráti lépést megtette, letelepedett, és hangos dorombolás közepette, elégedetten mosakodni kezdett. Letakartam a ketrec közepét egy zsákvászondarabbal, és magukra hagytam őket, mert most már úgy gondoltam, Geoffroy nem fog kárt tenni a cirmosomban.

Este, amkor felemeltem a vásznat, egymás mellett hevertek, s Geoffroy nem fújt rám, mint eddig, csupán az ajkát húzta fel a fogairól jóindulatú figyelmeztetésként. Óvatosan becsúsztattam a ketrecbe egy nagy tálka tejet meg a nyershús- és tojáskeveréket. Ez volt a nagy próba: reméltem, hogy a cirmos nekiesik a mennyei eledelnek, és a példa átragad Geoffroyra is. És valóban, a cirmos egy bejáratott farmotor dorombolásával vetette rá magát a tejre, kilefetyelt belőle egy jó adagot, majd a tojásos húshoz látott. Visszahúzódtam  egy olyan helyre, ahonnan megfigyelhettem őket, de pk nem vehettek észre. Geoffroy először ügyet sem vetett az egészre, csak feküdt félig csukott szemmel. Aztán a cirmos csámcsogása - iszonyú zajosan falt - mégis felkeltette az érdeklődését. Óvatosan felkelt, odament a tányérhoz; én a lélegzetemet is visszafolytottam. Kényesen megszaglászta a tányér karimáját, mire a cirmos felemelte tojástól és darált hústól csöpögő pofáját, és bátorítóan rámiákolt, miközben majd megfulladt, mert éppen tele volt a szája. Geoffroy tűnődött még egy darabig, aztán nagy örömömre lekuporodott a tányérhoz, és enni kezdett.

(...)

Másnap reggel mindét edény tisztára volt nyalva, Geoffroy és a cirmos egymás karjaiban aludt, hasuk mint két szőrös luftballon dagadozott. Délig fel sem ébredtek, de akkor aztán igen kábának tetszettek. Látva, hogy újabb adag ennivalókkal közeledem, határozott érdeklődést mutattak, és én tudtam, hogy a Geoffroyval vívott csatát szerencsésen megnyertem.

Nem is tudom, hogy a karácsonyban mit utálok jobban:

- a rádióból, tévéből, utcáról, kirakatokból ömlő, nyilvánvalóan kommerciális hátterű nyáltömeget;
vagy
- a december magasságában a mailboxomba (iwiwes accountomba) ömlő, hasonlóan szentimentális, csöpögő, szükségtelen és terhes boldogkarácsonyt kívánó tréfás üzeneteket.

Persze, kellemes, ha az ember jókívánságokat kap olyanoktól, akik egyébként ritkán jelennek meg az életemben, de valahogy kevésbé tűnnek hitelesnek azok az üzenetek, mailok, amelyek jól láthatóan úgy indultak útjukra, hogy a feladó a komplett címlistáját válogatás nélkül másolta be a címzett mezőbe.

Mellesleg a hétköznapokon is gyűlölöm, és agresszívan irtom az olyan továbbküldős sz*rokat, amiben pps-ek vannak örök barátságról, boldogságról, aranyos cicusokról, nagy mellű nőkről csupasz puncival, vagy krómozott Mercedesről - de valahogy karácsony környékén ez nagyságrendekkel fokozottabban jelentkezik.

Úgy érzem, az ilyen levelek továbbküldői két csoportba tartoznak:

- agresszív tuskók, akik az arcomba tolják a hülyeségüket (ami mellesleg nulla egyéniséget hordoz magában, hiszen a feladó is a 124. a címzettek sorában!), anélkül, hogy ezt kértem volna. Semmivel sem jobb, mint amikor valaki csellel (de régen láttalak, igyunk valamit!) MLM-be / befektetésbe / szektába próbál berángatni, és közben igyekszik elhitetni velem, hogy ez nekem jó (majd a végén én fizetem a sört). Nem vagyok rá kíváncsi, nem érdekel, tartsa távol tőlem a baromságait, sőt, most már saját magát is !

- buta tuskók, akiket csak az menthet ki a fenti kategóriából, hogy egyszerűen túlságosan is egységsugarúak ahhoz, hogy felismerjék: hülyeség, amit tesznek.

Szóval hölgyek, urak, lánclevelet továbbküldeni nem illő dolog, mert:

1. A címzett nem kérte (ha mégis, persze storno)
2. Foglalja a helyet a gépemen, ha máshol nem, a törölt elemek között
3. A lényegi információ elvész a leveleim között a sok butaságtól
4. Ha ilyenre vagyok kíváncsi, megyek a keptelenseg.hu-ra, vagy túrok a Guglin.
5. Semmivel sem kultúráltabb dolog, mint nagy tömegben a körülötted állók cipőjére vizelni, vagy a frissen kitermelt spermát más szőrmebundájába dörgölni a villamoson.

Tehát ne, ismétlem, ne küldjetek télapót, krampuszt, szerencsemalacot, de még Trabantot se !

Kösz.

Autó-Motor magazin, 1962.

Apróhirdetés rovat, Moped keres-kínál rovat:

Tündémet Pannira cserélném ! Tel: XXX-XXX

Érzitek, mennyire össze nem illő ?

Körhinta, 1953, DVDRip, XviD

Az egész úgy kezdődött, hogy játszottam kicsit a Call of Duty 4. részével. Hirtelen egy Csernobilban (pontosabban Pripjatyban, erről később) játszódó pályára érkeztem. Az egész játék leghátborzongatóbb része ez. Borsódzott a hátam, miközben a város üres utcáin lövöldöztem...

(két kép a játékból)

Persze mások megteszik helyettem. Elena motorral, egyedül járta be a környéket, a BME  és  Magyar Nukleáris Társaság is kirándult arra. Az Origo és a National Geographic is írt egy-egy rövidebb lélegzetű cikket, és persze a Wikipedián is megtalálunk minden fontosat. A nagy kedvencemet, az englishrussiát talán említenem sem kell.

Hátborzongató képeket pedig Canissa két albumában találsz, vagy a tar.hu egyik galériájában.

A katasztrófa napjaiban én 11 éves voltam. Családommal Zalában (Sénye nevezetű faluban), egy nem régen vásárolt hétvégi házban töltöttük a hétvégét. Valószínűleg tavaszi szünet lehetett, vagy csak simán lógtam a suliból családi asszisztanciával, ugyanis arra emléxem, hogy egy hetes lenntartózkodásra készültünk. Persze az is lehet, hogy csak a május 1-i ünnepnap miatt voltunk ennyire lazák :)

Aztán egyszercsak a szüleim felhőtlen jókedve elpárolgott, és pikk-pakk elpakoltunk, és indultunk haza. Nem nagyon értettem, miért nem maradunk, pláne miért nem viszünk haza semmilyen zöldséget, gyümölcsöt, ahogyan szoktunk.

Hazafelé az autóban folyamatosan szólt a rádió, fater kereste a híreket. Elég szűken csordogáltak az információk, ám lassan nekem is összeállt a kép. Fater valószínűleg jobban képben lehetett, akkor ugyanis légvédelmi osztályparancsnok és helyőrségparancsnok volt. Egyrészt gyanítom, jobban tájékozott volt, mint átlag, egységsugarú állampolgár, másrészt munkájából adódóan valószínűleg tisztában volt a várható következményekkel is...

Döbbenettes ! Hirtelen szembe sültem szembesültem azzal, hogy a mikroelektronika lehetőségei végtelenek.

Ha a számítógépben van TV-tuner kártya, a videokártya pedig TV-kimenetes, és a Tuner programját teljes képernyőre teszem, a gép képét kirakom a tévére, akkor:

Tudok tévét nézni a tévén !!! :)

Az jutott eszembe, folytatva a gondolatmenetet: ha valami fontos eszembe jut, leírom egy papírra, kézirás-felismerő programmal szöveggé alakítom, felolvastatom egy beszédszintetizátorral, akkor sokkal kisebb az esélyem a berekedésre...

Ez sem volt egyszerű.

Reggel egy kiadós hótakarítással indítottam. Három autóról kellett letakarítanom a ~10 centi havat, hogy elinduljak, ugyanis dőre módon a Swifttel álltam be a két Trabant közé, 5-5 centit hagyva, hogy csak két autónyi helyet foglaljak el. Persze a friss hóban féltettem a Trabantokat, így Suzukival mentem melózni.

Egyébként imádom a havat, de könyörgöm, maradjon már meg karácsonyig ! (Reggel első cigi-kávé mellett le akartam fotózni a parkot hóval-fán, de annyira remegett még a kezem, hogy használhatatlan lett a kép)

Délután megkaptam a nevemre írt forgalmit, mától apja vagyok a gyermeknek.

Még délutánabb megjött az értesítés, hogy mehetek a számítógépért Csepelre. Na köszi, jó kaland volt. Koccanás az érdi körforgóban, ettől dugó. Baleset az M0 hídon, ettől másik dugó, kamionbaleset az M0-M5 csomópontban, ettől gigadugó. Tűz Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton, egy sávot elfoglal vagy 5-6 tűzoltó, ettől is dugó.

1 óra 40 perc alatt sikerült eljutnom a célig, Százhalombatta-Csepel viszonylatban. Köszi.

Viszont:

Itt az új gép. Kicsit idegölő, hogy most tart 45%-nál a HDD formázás, ez olyan felesleges üresjárat. Hülye voltam, hogy nem kértem opcióban, hogy formázzák meg, bár akkor asszem csak holnap mehettem volna érte :)

No mindegy, addig is itt egy fotó:


Balra az új, jobbra a régi. Jobb sarokban meg narancssárgásan belóg egy zacskós Trabant 1.1 légszűrő, teljesen normális állapot egy Trabant-függő alkatrészes esetében :)

Ja, Autó-Motorban meg hamarosan Trabantos cikk, jubileum alkalmából.

Más:

Kíváncsian várom az idei fenyőfás szívást. Mint már megemlékeztem róla, minden évben megnyerem (hosszas és alapos átvizsgálás után) a környék egyetlen perec alakú karácsonyfáját, amin több kanyar van, mint a Hungaroringen.
(Egyébként: észrevette már valaki, hogy a Google Maps térkép-nézetben egyirányú utcaként jelöli a ringet ? Persze ez jogos, hiszen építésekor, más megoldás híján, a Közútkezelő Vállalat gondozásába adták, és 3XXX számú alsóbbrendű főút néven regisztrálták... )
Szóval, idén fenyőfavásárlás kizárólag ragyogó napfényben (ha kell, eltoljuk májusig!), és a kiválasztott fát el sem engedem többé. Csomagolja be velem együtt, nem érdekel. David Copperfield legyen a talpán, aki idén is gagyi fát ad el nekem :)

Cd- és DVD írogatás közben a háttérben megy a Viasat3 borzalma, a Sofőrök.
Nem nagyon kezdenék bele abba, hogy a magyar közlekedési morál és az általános tudásszint jelen állapotában mennyire nem célszerű egy ilyen műsort elkészíteni. Viszont:

A műsor elején bemutatták a résztvevőket, és itt ez csapta meg a fülemet:

"Robikáék, aki az olajtartályba töltötték a benzint !"

Mindezt egy Suzuki Swiften. No, erre kíváncsi lennék. Mégis kár, hogy nem néztem eddig :)

UPDATE (5 perccel később): Na ennyit a TV-ről. Kedvesem átkapcsolta a nemtommire (talán TV2?), mert valami épületes robbantós-akciós-verekvős-kommandozós filmet néz, bocs. Persze én vagyok a hunyó, alig nézek tévét, és így nincs kialakult protokollja a távirányító birtoklásának :)