- prokee -

50years (5) alsóörs (8) autó (137) autópálya (5) baleset (9) baromállat (8) blog (12) bmw (9) camptourist (5) csomagtértető (5) érdekes (62) f*szkivan (40) felújítás (8) fiat (5) film (5) forma1 (9) fotó (5) hellókarácsony (7) hülyeállat (71) iwiw (6) közlekedés (33) kultúra (6) lol (9) mozi (6) napi meló (6) ndk (10) nyaralás (5) olaszország (5) orosz (16) orr (24) parkoló (5) poén (30) prokee (44) reklám (5) retro (32) suzuki (10) swift (5) százhalombatta (8) találkozó (17) technika (63) tesco (5) totalcar (12) trabant (95) tuning (18) veterán (9) video (14) vw (7) wartburg (9) web (16) zene (11) zwickau (8) Címkefelhő

prokee 2008.08.01. 09:00

Szilánkok

Áruháznyitás

Valamikor, nem is olyan régen, épült egy Tesco Érden. Nem vagyunk megrögzött áruházjárók, sem az akciókat, sem az újonnan nyílt üzleteket nem tartjuk nyilván. Így aztán egyszer csak az tűnt fel, hogy a parkolóban autók állnak. Tündérem éppen készült meglátogatni barátnőjét és annak születésnapos gyermekét, kitűnő lehetőségnek tűnt 1. megnézni, vajon ez is olyan szakadt, szutyok hely-e, mint a battai; 2. beszerezni valami ajándékot a gyermeknek.

Bevágtattunk, irány a játékosztály. Ilyenkor mindketten egyszámjegyűvé fiatalodunk, tízperceket tudunk játszani a plüssállatokkal. Most is kiszúrtunk kettőt, egy bárányt és egy... khmmmm... macskaszerűséget...

 Hát, megvettük őket. A kassza felé vettük az irányt, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy:

- az összes kassza működik

- mindegyiknél óriási sor, púposra rakott kocsikkal

- többen nem csak egy bevásárlókocsit toltak

Ekkor tudatosodott, hogy az áruháznyitás napja lehet. A milliónyi akcióra éhes fogyasztó között elég furcsán éreztük magunkat, de nem akartuk veszni hagyni a két állatot, ezért végigálltuk a sort. A pénztáros csaj és a biztonsági őr enyhén gyanúsnak talált minket a kemény két tétellel, de nem volt nálunk plusz szatyor vagy táska, és még kabátot sem vettünk. Szerencsére testüregmotozásra nem került sor...

Hazafelé eldöntöttük, hogy a két állatot megtartjuk, annyira esdeklő tekintettel néztek ránk egész úton. Ezzel viszont lőttük a gyermek ajándékait. Mi a megoldás ? Másnap visszamentünk.

A két dög persze kapott nevet is. A bárány (aki egyébként szerintem tehén) a Kopernikusz Zsolt nevet kapta, a macskaszerűség pedig, jobb ötlet híján Krumpli lett.

Igen, harminchárom éves fejjel is vannak plüssállataim, sőt, nevet is adok nekik.

Éééééééééés ? :)

Hát, arra nem emléxem, hogy a kasszás csaj ugyanaz volt-e, de az tuti, hogy a kasszánál az előző napi szekuritis fogadott, és tisztán kivehető volt az arcán az "Engem most tutira nagyon átb*sznak, de az istennek sem jövök rá, hogy mivel" kifejezés.

Köszönhetően annak, hogy a kosarunkban egy 150 darabos puzzle, egy plüssmacska, illetve egy, a kasszánál lévő hűtőboxból kirántott Ginger Ale volt.

Körülöttünk pedig a fogyasztói társadalom krémje tologatta az ipari kartonos csomagolású Tesco Value kólát...

 

Zsuzsi, a Tourette-szindrómás, narkolepsziás, süket fél macska.

Egyszer volt egy macskánk. Illetve volt többször, de halmozottan sérült csak egyszer.

Felbukkant a kertben, és nyávogott. Pontosabban üvöltött, teli torokból. Ezalatt éppen birkózott valami műanyagvödörrel, amit karmolt-rúgott-harapott.

Próbáltam elzavarni, de annyira elmerült a munkában, hogy nem vette észre sem azt, hogy közelítek, sem a tőlem telhető legnagyobb hangerővel előadott "Ssssssssscccc!" kiáltást, ami ugyan nehezen artikulálható, de minden becsületes macskánál működik.

Aztán mire odaértem, elaludt. Pedig nem én jöttem lassan, ő volt gyors. Felemeltem, az egyik mancsának karmait alig tudtam kifeszegetni a vödör pereme alól, éa megvizsgáltam.

Egy relatíve fiatal leány volt. Hibátlanul fehér színű, rózsaszín orral és talppárnákkal, nagyjából sérülésmentesen. Letettem a földre, mert a kezemben úgy festett, mint egy rongybaba. Mi tagadás, elég komoly átéléssel aludt.

Ahogy lefektettem a fűbe, felébredt. Kinyitotta a szemeit, és csodálkozva meredt a vödörre. Valószínűleg sejtette, hogy emlékeznie kellene azzal kapcsolatban valamire, csak nem jutott eszébe, mi is lehet az.

Én közben naivan ciccegtem neki, amely szintén elég infantilis dolog egy huszonéves sráctól, de egyrészt hatásos, másrészt meg egy k*rva macska csak nem fogja elárulni senkinek :)

A dög ezalatt maximális koncentráció mellett az égvilágon semmit sem csinált, eltekintve attól, hogy időnként hevesen nyávogott párat, mint Cartman a 1108-ban (a South Park Le Petit Tourette című része).

Lassan kiderült, hogy a macska:

1. tök süket, ami egyébként a tiszta fehér macskáknál elég gyakori genetikai rendellenesség, különösen a perzsáknál.

2. Narkolepsziás, ugyanis a leghülyébb helyzetekben (például másik macskával folytatott élet-halál küzdelem közben) volt képes azonnal elaludni (és itt az azonnal szót a lehető legkonkrétabb értelmében használom)

3. Tourette-szindrómás, ugyanis bármely pillanatban képes volt akaratlan, kontrollálhatatlan mozgásokat, vagy nyávogásokat produkálni.

Mivel az elesett állatokról mindenkinek a saját esendősége jut eszébe (jó, egyeseknek esetleg zsák, ásó, gyufa, gázolaj, esetleg leves, de az aberráltakra most nem térnék ki), megsajnáltuk, és befogadtuk. Arra komolyan figyeltünk, hogy az utcára ne nagyon jusson ki, hiszen szerencsétlen nem hallja a közeledő autót - de nem mindig jártunk sikerrel. Nagyjából két hét után nem is került elő többet. Azt hittük, valaki elvitte, vagy elütötte, mindenesetre arra számítottunk, hogy sosem  látjuk többé.

Így is lett, egészen két hétig. Akkor felbukkant, üvöltözött egy kicsit az udvaron, utána felsétált a lakásba, megcibálta Zsófi nevű perzsamacskám fülét, felzabálta a fél tál kaját előle, majd fejjel előre belezuhant, és elaludt.

Mi örültünk, Zsófi nem annyira. Mindenesetre maradt, két hétig. Aztán eltűnt, majd előkerült, ismét eltűnt, majd előkerült, majdnem pontosan kéthetes periódusokban.

Kezdett már idegesíteni, hogy vajon hol jár ilyenkor, de nem sikerült a nyomára bukkanni. Kérdezősködtem is a szomszédoknál - az egyik például közölte, hogy fogalma sincs, amúgy sem ismeri meg Zsuzsit, mert mindig összekeveri a második szomszéd fehér macskájával, ráadásul állítólag az is folyton eltűnik.

Nos, rövid tisztázó beszélgetés után kiderült, hogy Zsuzsi a második szomszédhoz beköltözött albérlőké. Mármint négy hétből kettőig, aztán a mienk, a másik két hétre.

Szegény ezzel lebukott, így kilakoltattuk, és ettől kezdve csak néha hozta a szél csendes nyári éjjeleken a higgadt üvöltözését...

 

Miskolcon kevés a mozgólépcső

Esté, aki kora kamasz korában a bitekhez ragadt, és tudomásom szerint azóta sem engedte el azokat (vagy azok őt), Miskolcon nőtt fel. Ott írta az első programokat, még Commodore Plus/4-re, ami legalább olyan lúzer típus volt számítógépben, mint a Trabant autóban. Viszont nagyon kellemes társaság verődött köré, és amikor Esté úgy döntött, hogy az addig elkészült (egyébként abszolút pofi kivitelezésű) játékait megpróbálja pénzzé tenni, négyen csapódtunk mellé, hogy segítsünk.

Az érvényesülés helye ugye vagy Hollywood, vagy Budapest, tehát Miskolcról először is fel kell utazni, majd ott nekilátni az érvényesülésnek. Mi persze kiérkeztünk Esté elé a keleti pályaudvarhoz (bocsesz, autó még sehol, voltunk 14-15 körül), majd miután megérkezett, a metró felé vettük az irányt.

Az M2 mozgólépcsőnél furcsa dolgot tapasztaltunk: Esté ugrott egyet a lépcső elején. Kissé furcsa volt, de nem reagáltuk le. Azt sem, amikor a végén is ugrott.

Amikor a Blahán kifelé ugyanezt eljátszotta, már nem bírtam magammal , és megkérdeztem, miért teszi. Kissé zavartan mondta, hogy mikor utoljára metrózott Pesten, még elég kicsi volt, és Anyu mindig azt mondta a mozgólépcső végén, hogy HOPP ! - és erre neki ugrani kellett.

Hát, mit mondjak, a tinédzserek kegyetlenek, nagyon sokáig cinkeltük ezzel. Egészen pontosan két évig. Ettől kezdve szokássá vált a társaságban, hogy a mozgólépcső végén leszorított talppal "úszunk fel" a fésűre, ami a lépcső végén fogadja az elemeket. Ilyenkor elég volt csak egymásra vigyorogni, és mindenkinek eszébe jutott a HOPP, és Esté története.

A szemétkedés egészen addig tartott, amíg (nagyjából 3 évvel később) a társaság egy tagja (nevezzük mondjuk Kovács Istvánnak) meg nem vásárolta élete első igazán drága, márkás cipőjét (talán Adidas Torsion). A vásárlás történetesen éppen akkor történt, mikor Kovács István is, és Esté is Pesten járt. Cimborám igen büszke volt az új báli topánra, annyira, hogy át is cserélte, és ebben kísértük ki Estét a miskolci vonathoz. A mozgólépcsőn persze előjött a soha meg nem unható poén,  amiben ekkor már Esté is részt vett. Büszke mosollyal arcán, leszorított lábfejjel felúsztatta magát a fésűre. Mögötte ugyanígy tettem én is, majd Kovács István is.

Azaz tette volna, ha a vadonatúj Adidas talpát be nem csippenti a fésű. Ettől ő persze megállt, kihúzni a lábát ugyanis nem tudta. Nyilván egy erősebb rántással szabadult volna, de akkor oda a vadonatúj, méregdrága cipő.

Ezalatt két fontos dolog történt. Először is mi a térdünket csapkodtuk összegörnyedve, hiszen a HOPP-os poén ilyen fokú kiteljesedése teljesen váratlanul jött, ráadásul a szenvedő alanyai sem mi voltunk. Másrész pedig a lépcsőn ezalatt Budapest lakosságának nagyjából egyharmada próbált feljutni a pályaudvarra, ám a lépcső végén botladozó cimboránk miatt ez közel sem volt ilyen egyszerű. Különösen nem úgy, hogy a pályaudvarra általában csomaggal igyekszik az ember...

Nos, a burleszkbe illő jelenet erős 8-10 percig tartott, ezalatt mi igen jól szórakoztunk, Kovács István viszont nem annyira, sem pedig a fején-hátán bőröndöket és saját magukat átvonszoló, nem sokkal kevésbé bukdácsoló utazóközönség.

Hirtelen következett be a vég: barátunk valószínűleg megunta a hömpölygő tömeg intim közelségét, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta a cipőjét a fésű fogságából. Már persze azt, ami maradt belőle, a talpat ugyanis benyelte a szerkezet.

Gyors cipőcsere után továbbmentük, és Kovács István legnagyobb bánatára bejegyeztük a célszemélyt az elkövetkezendő évek szívatásaihoz :)

 

Szerelni csak ügyesen, szépen...

Próbáltatok már a Trabant gyári emelőjével kereket cserélni ? Nem egy megbízható szerkezet, de van az úgy, hogy más nem áll rendelkezésre. Én mondjuk két ilyen emelőn komplett bölcsőcserét csináltam egyszer, májusban, ráadásként felváltva volt szakadó hóesés és ragyogó napsütés. A műtét sikerült, az emelő bírta a strapát.

Így teljes bizalommal álltam neki nem sokkal később a hátsó fékek felújításának a ház előtt, a járda és az úttest közötti füvön. Emelő be, autó fel, kerék le, dob le, hajrá.

A hypermarketben vásárolt szerelőládámon ülve éppen a fékpofákat forgattam ki a helyükről, amikor az emelő oldalirányban elbólintott. Ettől az autó leült, kidobta maga alól az emelőt. Ahogyan félig a kerékdobban ültem a ládán, a sárvédő íve gyöngyörűen rázárt a két felső combomra, hajszálnyival a térdkalácsom felett. Az autó segge leült a fűre, a lábamat meg pont annyira nyomta le, hogy sem kifordítani, sem kihúzni nem tudtam a kerékdobból.

No, baj van. Hétköznap délelőtt tíz óra, telefonom a kocsiban, én alatta, otthon senki, de még a szomszédban sem. Az utcában ilyenkor a kutya sem jár, ülhetek itt délutánig. Ráadásul a két lábam között nincs annyi hely sem, hogy legalább a féket megcsináljam addig...

Talán egy órája cigarettázhattam nyugodtan félig az autó alatt, amikor Attila, a pár házzal lejjebb dolgozó autószerelő bukkant fel egy E30 318 nyergében. Eszembe jutott, hogy előző nap segítettem betolni neki az autót az udvarba, valami üzemanyagellátási probléma miatt hozták be, nyilván kész, és próbálja.

Arcomon földöntúli örömmel integettem neki, hogy segítsen. Ő mosolygott, visszaintegetett, és büszkén elhúzott a BMW-ben.

Kábé fél óra múlva tért vissza, és ugyanez a jelenet játszódott le. Aztán újra, újra, újra és újra.

Akkor már elég higgadt voltam, tisztában voltam vele, hogy történjék bármi, nekem délutánig-estig itt kell ülnöm. A pozíció nem volt kényelmetlen vagy fájdalmas, a kerékjárati ív épp csak annyira nyomta a lábam, hogy ne tudjam mozdítani, kellemetlennek csupán a kezdődő zsibbadást lehetett mondani, no meg persze a tehetetlenséget. Ám a következő alkalommal Attila lassított, majd megállt.

- Szevasz !

- Szia Attila ! Látom, tetszik a gép.

- Aha, finom, megy, mint az ördög, csak néha megáll az AC. Valószínűleg valami elektromos probléma, át tudsz majd jönni meglesni ?

- Hát, figyelj, ma nem fog menni. Maximum este.

- Addigra vissza kell adnom a gazdájának, nem lehetne most ?

- Semmiképpen, most tényleg nem érek rá.

- Miért, mivel foglalatoskodsz ?

- BESZORULTAM A KOCSI ALÁ B*ZMEG, TE MEG K*RVÁRA NEM AKARSZ KISZABADÍTANI, ÚGYHOGY VÁRNOM KELL VALAMI ÉPELMÉJŰ SEGÍTSÉGRE !!! - közöltem cseppet sem úri modorban, valószínűleg igazságtalanul...

Természetesen percek alatt kiszabadított, bár azért előtte röhögcsélt egy keveset :)

A bejegyzés trackback címe:

https://prokee.blog.hu/api/trackback/id/tr53563933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gatsy 2008.08.01. 10:09:35

Ez így kellett délelőttre!:D:D:D

Kamikaze 2008.08.01. 10:21:05

Zsír király... Még még még.. Ezért megérte felkelni.

Rocko- 2008.08.01. 10:58:05

mozgólécpsô. :DDDD

Rocko- 2008.08.01. 11:00:33

a bömis meg rémlik, mint ha írtad volna, de így kereken szép. :DDD

prokee · http://blog.prokee.hu 2008.08.01. 11:18:32

Rocko:
Ezek a sztorik azért ismerősek nektek, mert mindig megírom a listára, aztán eszembe jut, hogy ide is jó lesz :)

streetsta · http://www.managertoys.hu 2008.08.01. 21:49:28

prokop, te ÁLLAT!!!!!:))))

Gabesz 2008.08.01. 22:14:18

Jópofa sztorik!
Legjobban az utolsó tetszett.
Arról ez jut eszembe: "Róka, menj hátra, és verd le azt a kurva lakatot!
Mive?
Anyáddal!"

jk 2008.08.01. 23:22:08

Az utolsó történethez csak annyit fűznék hozzá, hogy pont ezért szokam én az emelő mellé még alábakolni is a gépet, biztos ami biztos.

kis fehersas 2008.08.02. 15:23:04

A plüss állatokhoz! Én is szeretem a plüss állatokat. Egy különleges ajándék az élettől, annak aki felnőttként is néha képes gyermekként érezni. Egy 64 éves nagymama. Nagyon jók voltak az írások. Gratulálunk.

Tommi 2008.08.02. 17:38:54

Narkolepsziás macska bazmeg... Fél órát csak ezen röhögtem, még felet a többi sztorin...

RoomTibi 2008.08.04. 16:12:20

prokee! Akinek ilyen haverjai vannak (BMW-s), annak nem kellenek ellenségek! :D

karel_atya 2008.08.06. 14:24:55

Eejha... Szééép kis történetek... :)

A barát az barát... még ha szar is... :)

Veszely Andor · http://andiandi2.atw.hu 2008.09.16. 12:20:11

Gagyi az egész.
süti beállítások módosítása