Dominika01 • 1 hónap
Idén lesz 80 éve, hogy véget ért az emberiség történetének legnagyobb, egyben legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa, a II. világháború. Az azóta eltelt időszak köz- és hadtörténeti kutatásai jelentős mértékben foglalkoztak a témával, azonban mindig izgalmas olyan forrásokra bukkanni, amelyek személyes nézőpontból, a mikrotörténelem regiszterében mesélnek múltunk e viharos időszakáról. Molnár Ábel, a PIM Kézirattárának muzeológusa kétrészes blogbejegyzésében Halász Erzsébet és fogadott fia, Fáy E. Béla személyes forrásaiból oszt meg részleteket, amelyekben – akárcsak a PIM Halálom esetén elégetendő! című kiállításában megtekinthető írói naplókban – egymásba forr a magánélet és a történelem.
A hagyaték írásos forrásai mellett kiváló kontextusteremtő erővel bír a fényképanyag is: a levelekben leírtak egy 1942 decemberében készült fényképsorozaton elevenednek meg, amelyeken Halász Erzsébet Domokos Lajos utcai villájának belső terei és bútorai (íróasztal, falióra) tárulnak elénk. Az alábbi enteriőrfotón első látásra talán nem tűnik fel semmi különös, ám ha jobban megfigyeljük, a jobb oldali virágcsokor mögött látható a leponyvázott ablak – a kötelező elsötétítés, a hadiállapot drámai jele.
A Domokos Lajos utca 22. szám alatti villa belső tere. Az ablak leponyvázva az elsötétítési rendelet miatt, 1942 decembere (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Pár nappal később a debreceniek is a bőrükön érezhették, hogy a háború megérkezett. Rendszeressé váltak a légiriadók, immár nem csak egy-egy légvédelmi gyakorlat tesztüzeme során: a kiszámíthatatlanság és a rettegés normává változott, s akinek volt, jobbára a rádióját hallgatta, amelyben a naprakész híreket közvetítették az aktuális hadmozdulatokról, valamint légvédelmi jelzések és parancsok formájában irányították is a civil lakosságot. Halász villájában egy 1940-es gyártású Orion 044-es készüléket sikerült beazonosítani az egyik fénykép alapján. A fotó érdekessége, hogy a készülék szinte oltárszerűen van felállítva a könyvek és fali képek között.
Orion 044-típusú rádiókészülék (radiomuseum.hu)
Debr[ecen], 1942. szept. 9. éjjel 11 órakor.
Édes Bélám!
Kétnapi csend után az este 9:40-es közvetítés elején megszakadt egy „halló”-val a híradás – mindjárt sejtettem, h. baj van és csakugyan egy negyedórai csend után megszólaltak a tavalyról ismert légvédelmi jelzések… ¼ 11-kor itt is elkezdtek búgni a szirénák – csak az előbb hallgattak el – – – Rémes volt – – […] – én kinyitogattam az ablakokat és ide-oda tapogatva vártam a sötétben – koromsötét, teljesen borús az éj, egy csillag sincs az égen – a rádiójelzések folyton szólnak, gondolhatja, hogy alvásról szó sem lehet; azok odaát lefeküdtek. Egészen nyugodt vagyok, gépiesen teszek-veszek, a rádióbemondó sokkal izgatottabb, hallani a hangján, lehet, hogy ott nagyobb bajok vannak – – – – folyton adják az utasításokat, néha olyan gyors egymásutánban, hogy szinte elakad a lélegzete – Tudja h. miért vagyok ilyen nyugodt? mert csak a testem van itt, a lelkem, az messze jár, vajon megérzi-e az, akinél van? Most eszembe jutott valami; előkerestem ill. tapogattam M[agyar]ország térképét, és megkerestem rajta Borszéket – bizony jó messze van, közel a román határhoz – de ugye arra nem járnak bombák? Magam sem tudom, miért – tán előérzet? – Pubiért [ifj. Gyomlay Kálmán] aggódom – – – éjfélhez közeledünk, a jelzések még mindig szólnak elég gyors egymásutánban – lesz éjféli bemondás? – alig hiszem. – Éjfél elmúlt, még mindig adják a jelzéseket – próbálok más híreket – hallgattam, semmi különös – rólunk semmi – – – ½ 1 – még mindig tartanak a jelzések, híreket nem mondtak – ½ 2: azt hiszem, finita la commedia, a jelzések „pihenj”-t vezényelnek az egész vonalon – fáradt vagyok, lefekszem. – Reggel: Alighogy lefeküdtem, pár perccel 2 óra előtt újra megszólaltak a szirénák. Felöltöztem, kimentem, nagyon hideg volt, már kiderült, csillagos volt az ég. Lemenjek egyedül a pincébe? – Visszajöttem és imádkoztam – a jelzések szóltak kb. ½ 4 ig. Végre elnyomott az álom. Most (7 óra) mondta be a rádió, h. Pesten és több m[agyar] városban az éjjel légitámadás volt. Közelebbit később mond be. Isten legyen velünk! –
Halász Erzsébet rádiója mellett, 1942 decembere (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
„…csak a végtelen elhagyatottság érzése vett erőt rajtam, ahogy itt ülök egyedül az íróasztalom előtt; hallgatom, ahogy a vén óra egyik negyedet üti a másik után, talán még lomhábban, mint máskor, mintha az is húzná az időt, hogy mentül későbben virradjon meg.”
[Debrecen, 1942. szept. 12–13.]
Édes Bélám!
Valószínűleg el sem küldöm ezeket a sorokat, mégis írok, talán csak azért, h. kissé elbeszélgessek Magával. Olyan korán esteledik és olyan sötét az éjszaka, ½ 9, és már teljes csend van mindenütt, olyan fojtó, nyomasztó csend, a félelem üli meg a levegőt – – – röpcédulákat dobtak le a n-fiuk, hogy „a szombati viszontlátásra”. Én nem félek, nem is hiszem, h. jönnek (akkor nem jelentették volna be), csak a végtelen elhagyatottság érzése vett erőt rajtam, ahogy itt ülök egyedül az íróasztalom előtt; hallgatom, ahogy a vén óra egyik negyedet üti a másik után, talán még lomhábban, mint máskor, mintha az is húzná az időt, hogy mentül későbben virradjon meg. Vajon mire virradunk? – Nem tudom, mit csináljak, nincs kitől tanácsot kérnem. Lemenjek a pincébe? itt hagyjak mindent? az ablakokat ki kell nyitni – de akkor le kellene szedni a függönyöket, ha leég a háztető, nem olyan kár, mintha egy szobatűzzel minden elpusztul: könyvek, ruhák, minden, én meg lent, csak azért, hogy az életemet megmentsem – De nem több mindez nekem, mint az élet, nem fontosabb volna ezeket őriznem, és ha veszély van, ezeket menteni?
10 óra: meghallgattam a Lili Marleent – – – – nem nyugtatott meg – sőt – olyan fáradt vagyok, és nem tudom rászánni magamat, hogy lefeküdjem. Tudja, mi jutott eszembe? a 2 év előtti légiriadó – emlékszik? pedig akkor vaklárma volt; hogy botorkáltunk a sötétben, de – itt volt Maga - - most is úgy járkáltam ki-be, és hiába fújták le 2 után, nem tudtam pihenni – nem tudom, helyes-e (semmi esetre sem takarékos), de egész éjjel nyitva hagytam a rádiót, hogy talpon legyek, ha veszélyt jelez. – A rémhírekről nem írok (elképzelheti mennyi és milyenek vannak) […].
El nem képzelhetem, miért nem kapok magától levelet – ha legalább tudnám, mik a tervei – Borszéken marad? ha igen, miért nem írja meg? kérdések, amiket az éter hullámain szeretnék továbbítani – nem kapok rá feleletet… […] Rossz hírt kaptam ma, nem lesz telefon: „műszaki okok miatt kivihetetlen”, ellenben valaminek megörültem, de azt csak szóval mondom, ill. mutatom meg. – Ég vele – aludjék jól, élvezze a „beautiful landscape”-et, és ne gondoljon ide, „hogyha bealkonyul”. –
Halász Erzsébet íróasztala előtt, 1942 decembere (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Ezekben a napokban Debrecen lakosainak hozzá kellett szokniuk a folyamatos, akár az éjszaka közepén is zúgó légoltalmi szirénákhoz, vonulni az óvóhelyekre, ahol következett a feszült várakozás, a bármikor bekövetkezhető pusztulás elfogadása. Halász Erzsébet sem tudott aludni, drámai tudósításokat adott a pillanatnyi helyzetről, estétől egészen hajnalig. Megemlíti Karády Katalin rádiókoncertjét is.
Deb[recen], 1942. IX/13. éjjel –
Édes Bélám!
Elmúlt megint egy nap, immár a 2. vasárnap elmenetele óta, a program szerint Bánffyhunyadon kellene lennie, de mivel az idő nem fordult rosszabbra – legalább itt nem –, gondolom, még Borszéken van, és tán marad is?
Talán holnap – hétfőn kapok értesítést.
Az éjtszaka csendes volt, talán ma is alhatunk, éjfélig én vagyok a vártán, éjfél után a jó Isten vigyáz ránk. A Margit-szigetről volt közvetítés az előbb – – „Sokkal jobban szeretlek, mint máskor – Rád gondolok minden percben százszor” – énekli Karády szép alt hangján olyan szomorúan, hogy belefájdul az ember szíve, ellenben Kelly A[nna] befejezésül a Lili Marleent énekelte magyarul, lassú, nyújtott tempóban, elképzelhetetlen rossz volt: szöveg, hang, előadás a refrainnel: „mint egykor, angyalom.” […]
Ma du. olvastam egy felháborító dolgot: az oroszok röpcéduláin többek között ez volt; így kezdődik: „Magyar írók szólnak hozzátok; Ezt az országot, amelyet szívetek szent szekrényébe kell zárnotok, hogy baj ne érje, hogy továbbra is álma, vágya lehessen világ verejtékezőinek, ezt az országot akarjátok elpusztítani?” – stb. stb. – – Mit szól hozzá? Aláírva Balázs, Gábor, Gergely, Hay stb. – – – –
Ha meggondo – – Légiriadó! ¾ 10 – – – Mit tegyek? Kimentem, a pincekulcsot tilalmam ellenére bevitték magukhoz (az öreg nincs itthon), kihozattam – ők tovább alszanak – lemenjek egyedül a pincébe? – a rádió hirtelen megszakította a közvetítést – morog, de jelzéseket nem ad – – – Hát csak visszaültem az íróasztalhoz, és itt várom be a lefújást. – […]
¾ 12: most újra szólnak a szirénák – azt hiszem, ez már lefújás, mert a rádió a légójelzéseknél nem „vigyázz”-t, hanem „pihenj”-t mond. […] Pont éjfélkor mondta be a rádió: „légi veszély megszűnt.” Nem volt éjféli bemondás – lefekszem. – Hétfő de. megjött levele és egy kártya. Alig tudom elhinni, h. holnap u. itt lesz, ha még lehetne, írnék h. maradjon, ott legalább biztonságban van. –
Karády Katalin: Valahol Oroszországban
Kelly Anna: Lili Marlen (Kívül a kaszárnyán)
Halász Erzsébet Fáy E. Bélának írt levélrészlete (fotó: Molnár Ábel / MNMKK PIM, Kézirattár)
Az ezt követő nagyjából másfél évben Magyarország lakossága igyekezett visszatérni addigi életéhez. Megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, a szórakozásra és a kultúrára is támadt társadalmi igény. Ennek köszönhetően Fáy E. Béla és Halász Erzsébet is tudott foglalkozni irodalommal és színházzal egyaránt, mindez levelezésükben is hangsúlyosan megjelenik. Mégis, a mindennapi élet szerves részévé váltak a légvédelem tájékoztatásai, s az ehhez kötődő, folyamatosan változó szabályokhoz való alkalmazkodás. Ez a részleges nyugalmi időszak 1944 áprilisáig tartott.
Debrecen, 1944. ápr. 4.
Az éjjel […] újra megszakadt a rádió, és véglegesen ½ 4-kor fújták le [a légiriadót]. Állítólag (Szolnokról jött haza Z[olnay, Halász kertjének egyik bérlője] öccse) az éjjel odalátszott a tűz Budapestről – rémhír??
A hír igaz volt: 1944. április 3-án az amerikai légierő Budapestet kezdte támadni, a manőver során a Ferencvárosi pályaudvart és a Dunai Repülőgépgyárat semmisítette meg. Egy évig tartó légiháború vette ekkor kezdetét Magyarország, legfőképp Budapest felett. Ezalatt összesen 29 – nagyrészt precíziós, azaz célzottan infrastrukturális létesítmény ellen irányuló – támadás zajlott le, mégis igen sok esetben „csúsztak félre” a bombaszőnyegek, jelentős számú polgári áldozatot követelve. A légvédelem főként a Dunántúlra összpontosult, a keleti régió, így Debrecen is szinte védtelen maradt.
Debrecen bombázása, 1944. június 2. (Fortepan / National Archives)
1944. június 2-án a szövetséges légierők Frantic (Titanic)-hadművelete során nehézbombázó repülőgépek támadták meg Debrecent, Miskolcot, Szegedet és Kolozsvárt, főként vasúti és más infrastrukturális csomópontokat célozva. Egyes becslések szerint 1800 ember is meghalhatott a manőverek során, akik nagy része ráadásul 14 éven aluli gyermek volt. Mivel éppen elkezdődött a nyári szünet, sokan közülük otthon voltak, és nem volt lehetőségük időben megfelelő óvóhelyet találni, mivel a városban sok volt a földszintes, pince nélküli lakóház. A régió abban az évben az amerikai bombavetések legsúlyosabbikát kapta. A debreceni bombázások hiteles és részletes krónikáját adta naplójában Sőregi János (1892–1982), a Déri Múzeum igazgatója – a közelmúltban ennek segítségével rekonstruálták a történteket.
Debrecen bombázása, 1944. szeptember 21. (Fortepan / National Archives)
Halász Erzsébet túlélte a támadássorozatot, azonban Fáyjal folytatott levelezése ezen a ponton, ha meg nem is szűnt, de intenzitása jelentősen csökkent. Ennek oka, túl az általános felforduláson, a szolgáltatások akadozásán és a papírhiányon, leginkább az volt, hogy az asszony 1944 őszén Budapestre települt át, ahol nevelt fia is élt. Mindezt személyi dokumentumai megerősítik: hatósági igazolásán olvasható a lakáskárról szóló szeptemberi bejegyzés, valamint egy, a menekültstátuszát igazoló, októberi keltezésű belügyminisztériumi irat. A debreceni villa nem semmisült meg teljesen: az ingatlant a háború után a család bérletbe adta (részben annak rendbehozatala fejében), hogy aztán 1947 októberében el is adja az ott lakóknak, csupán néhány nappal azelőtt, hogy Halász elhunyt. Az ingóságokról tanúskodik néhány, főként Fáy által összeállított leltár, néhány levélből pedig megtudhatjuk azt is, hogy a villa nem úszta meg az alkalmi fosztogatásokat sem. Az illetéktelenek károkozásain túl a szomszédok jó, más esetben mögöttes szándékán is múlt, mi lett a sorsa egy-egy könyvnek vagy bútordarabnak. A Gyomlay család többi tagja közül Istvánról tudható, hogy ausztriai hadifogolytáborba került, majd ott élt néhány évig, míg Kálmán Tahitótfaluban telepedett le.
Halász Erzsébet hatósági igazolása, 1944. szeptember 23. (MNMKK PIM, Kézirattár)
Igazolás Halász Erzsébet menekültstátuszáról, 1944. október 14. (MNMKK PIM, Kézirattár)
A debreceni támadások súlyosságát jelzi, hogy egy másik, Fáy E. Béla tulajdonában lévő ingatlan teljesen megsemmisült – ezt egy csereingatlan-kérvény dokumentálta számunkra. Az aláírás alatti titulusból kiderül, hogy Fáy egy ideig nem folytatta bírói munkáját, Csepelen helyezkedett el műszaki tervezői pozícióban.
Fáy E. Béla levélfogalmazványa, amelyben cserelakásért folyamodik a Debreceni Városi Tanácshoz 1945 körül (MNMKK PIM, Kézirattár)
A Debrecenre oly jellemző kertségi településrészek, amelyek a 17–18. század óta szervesen kapcsolódtak a városhoz, az 1960–70-es évek intenzív városfejlesztési munkálatai következtében fokozatosan eltűntek, ez alól nem volt kivétel a Domokos Lajos utcát magában foglaló Vénkert sem – Halász Erzsébet villája helyén ma tízemeletes társasház áll.
Debrecen Vénkert nevű városrésze napjainkban (debreceninap.hu / Miskolczi János)
Molnár Ábel
Források
Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett. Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1992. arcanum
Varga Máté: Budapest bombázása, 1945. budapestcity.org
80 éve történt! Az utolsó magyar részleges területrevízió. A délvidéki hadművelet, 1941. április 11–23. Ars Militaria Blog
