Nézzük, kik voltak a legeredményesebbek 2024-ben!
Flavien Pratet, a lovasok bajnokát már külön cikkben részletesen bemutattuk, így a zsokékat rövidre fognánk. A teljesség igényén a mindössze 31 éves Prat mögött a második helyre Irad Ortiz Jr., a harmadikra Tyler Gaffalione lovagolt oda.
Az Egyesült Államokban a lovak nyereményeit is vezetik, az idei győztes pedig több zsokét is hozzásegített eredményéhez – nevezetesen Pratet és Gaffalionét. Sierra Leone egész évben állta a sarat: tavasszal megnyerte a Kentucky Derby két felkészítőjét is, majd másodikként végzett Churchill Downs-ban. Nyáron szorgalmasan gyűjtögette a helyezéseket: Belmont-bronz, Jim Dandy-ezüst és Travers-bronz. Utóbbi kettőn Fierceness mögött végzett, végül mégis revansot vett rajta, amikor a Breeders’ Cup Classic-on (a nyitóképen) maga mögé utasította, ezzel begyűjtve eddigi legnagyobb győzelmét.
Másodikként a Kentucky Derby győztese, Mystik Dan végzett, bár ő a rózsakoszorún túl csak a Preakness második helyezését tudja kiemelkedő eredményként felmutatni. A dobogó alsó fokán is egy hároméves, a kanca Thorpedo Anna, aki talán még magasabb lenne a ranglistán, ha többet fut mének ellen. Hat kupát nyert az idén, köztük öt Gr1-et, és egész évben csak Fierceness tudta fejhosszal maga mögé utasítani – Sierra Leonét viszont legyőzte a Travers-ön.
A bajnok tréner sem áll távol az eddig említett két bajnoktól, ugyanis a Sierra Leonét is készítő Chad Brown dominált 2024-ben. Noha Steve Asmussen másfélmillióra „megszorongatta” a díjversenyben, startokra viszonyítva még inkább kiemelkedik ellenfelei közül. Asmussen 2288 startjával szemben Brown ugyanis 925 alkalomból utasította maga mögé a tabellán, ráadásul 23%-os győzelmi aránya is kiváló.
Brown 211 győztese közül az év során 47-et Graded versenyeken nyert, ami azt jelenti, hogy Brown minden öt sikeréből több mint egyet. Brown és Asmussen párosával csak Brad Cox tudta felvenni a versenyt: sorrendben 30,8 millió, 29,3 millió, valamint 28,3 millió dollárt versenyeztek össze lovaik, míg a negyedik helyen Todd Pletcher bőven elmarad 19,9 millióval.
Az utolsó statisztika, amit nyilvánosan vezetnek Amerikában, a futtatóké. A Godolphin az idén nem bízta a véletlenre: négymillióval többet nyertek, mint a két másik dobogós helyezett együtt, nevezetesen 20,2 millió dollárt. Idei zászlóshajójuk az egyébként ír tenyésztésű Rebel’s Romance, a kétéves Immersive, valamint Highland Falls voltak.
A dobogó alsóbb fokain a Klaravich Stablest (8,4 millió) és a Juddmonte amerikai leányvállalatát (7,1 millió) találjuk.
A 2024-es szezon díjazása viszont még nem ért véget itt. Január 23-án rendezik meg az Eclipse Awards díjátadót, ahol a lovak kategorikus elismerése mellett a lovasok, trénerek, futtatók, tenyésztők és lovastanulók között is eredményt hirdetnek.
Kép: Eclipse Sportswire